SZMK-s hírek, szülőik

2013. 09. 10.

A hétfői SzMK gyűlésen elhangzottak:

- 526 tanuló jár az iskolába, ezzel a kerület legnagyobb iskolája vagyunk. 11 új tanár lett felvéve (tavaly 3-an elmentek nyugdíjba, 3-an gyesen vannak). Az iskolában dolgozik még 2 fejlesztő pedagógus, 1 logopédus, 2 gyógypedagógus asszisztens. A frissen végzett tanárok az első 2 évben gyakornoknak számítanak, és 'mentoruk' van, aki segíti őket.
- Az iskolában több osztály van mint ahány terem, de egy osztály mindig van a tornateremben, így megoldható az osztályok elhelyezése.
- Az iskolában 1 takarítónő van napközben, mert az önkormányzat mint üzemeltető kiadta a takarítást egy cégnek, akik este takarítanak. Még nem az igazi a dolog, de remélik javulni fog, ha mégsem jelzik majd az önkormányzatnak.
- Az iskolában főznek, így a kaja minősége most jó, remélik így is marad.
- Az iskola megkapta az iskola melletti sportpályát, amit felújítottak. Most lehet ott kosarazni, kézizni és focizni és tettek padokat is. Kérték az önkormányzatot tegyen fel térfigyelő kamerát, mert be lehet menni kintről, és nehogy megrongálják a pályát. A tornaterem teteje teljesen fel lett újítva. A napközis tábor után azokat a termeket újra festették amiket a tábor alatt használtak.
- A hiányzó tankönyvek állítólag a jövő héten érkeznek. A tankönyv csomagok névre szólnak, ezért nem lehet csere-berélni ha valakinek nem az jött ami kellett volna, hanem vissza kell küldeni, és küldik - névre szólóan - a másikat. A rendelés is így történt, névre szólóan mindenkinek egyenként. Felmerült a szülőktől, hogy akkor miért kell megvenni minden könyvet, mert pl. a nem beirkálós, rendes állapotú könyvet a tesó megkaphatja, és akkor olcsóbb lenne. De nem tudta az igazgató asszony, hogy ez lehetséges-e, így leadni a rendelést, előtte a szülőkkel egyeztetve.
- A nyelveket - most már az angolt is - és az informatikát csoport bontásban fogják tanítani. (nálunk gondolom a német miatt már csoport bontásnak számítunk)
- A kompetenciás oktatást 5 évig kimenő rendszerben fogják továbbra is oktatni.
- akinek nincs kötelező hittan, az is járhat, katolikus hittan: kedd 7-7:45, református hittan: hétfő 16-16:45 ott az iskolában
Fontosabb dátumok bent vannak az üzenőben, plusz:
 december 7. munkanap Mikulás Kupa
 április 11. tánc gála
 június 20. évzáró, biziosztás.
szülőik lesznek még: január 27 vagy 28, május 5 v. 6 v. 7 v. 8 v. 9.
fogadó órák: október 7-8, november 4-5, szükség szerint január 6-7, március 3-4, szükség szerint május 5-6. a szükség szerint azt jelenti, hogy akivel probléma van annak kell bemenni.
A már elkezdett programokat folytatják, mosolygó iskola stb. Indulnak tanulmányi és mindenféle versenyeken. Ahova tudnak pályáznak.

Hát szerintem ennyi volt dióhéjban, ha valakinek kérdése van kérdezzen nyugodtan :)
Üdv:
Váradi Zsuzsi

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013. 09. 10.

  • Új német tanárnő van: Ostrowszkyné Papp Éva. Kell egy vonalas füzet.
  • Új néptánc tanár van: Zsuravszky Zoltán. A fiúknak idén hosszú nadrág kell, és egy sport cipő.
  • Táncórák befizetése: 09. 16-09. 27., művészeti iskola, 1. emeleti iroda. 7355,- Az ellenőrző 150,-
  • Úszás 01. 30-05. 29-ig, heti egyszer, 13-14 óráig. Térítésmentes. Nagy Sándor lesz az oktató.
  • Küldeni kell be egy fotót "nyári élmény" témában. 
  • Programok:
    09. 23. 10.00 -Kolibri Színház, ??? 1500,- + 600,- bkv jegy
    10. hó - MŰPA, Vuk, táncos-zenés előadás 1200.- + 650,- bkv jegy
    11. hó - MŰPA, Márton napi mulatságok 5000,- + 650,- bkv jegy
    12. hó - adventi vásár, ahol a gyerekek saját készítésű dolgokat árulhatnak. Élelmiszert nem.
    03. hó - Vass Gála, lakodalmas (?) vagy Sajdik, ill. a drámások Salvador Dalí
    04. hó - Mezőg. Múzeum, Vadon élő állataink 650,- + 600,- bkv jegy
    05. hó - Mini City 1500,- + 600,- bkv jegy
    06. 06. - osztálykirándulás, Nőtincs öko-kalandpark, busszal
  • Büfében nem vásárolhatnak, a szülők szavazása alapján.
  • Az eseti elhozásoknál nem kell kérvény, de aki egész évben rendszeresen eljön a suliból 4 óra előtt, az az Igazgatónőnél kérvényezze, a sportegyesület vagy más igazolásának bemutatásával.
  • Félévente 500,- fénymásolópénz, vagy 1 csomag papír.
  • Tájékoztató füzetben 1. félévben még szöveges értékelés lesz, utána osztályzatokat kapnak.
  • Leckeírásra meghatározott időt kapnak, aki nem készül el, az hazaviszi.
  • Környezetből 2 hetente dolgozatot írnak, az erre rendszeresített dolgozat füzetbe.
  • A felesleges Spar matricákat meg kell őrizni, mert majd valamikor Ági néni bekéri.
  • Matek 10 piros pont = 5-ös, aki hamar végez az órai munkával az az Időkitöltő füzetben lévő feladatokat csinálhatja, azokért is lehet piros pontot kapni.
    Szorzást ok.-nov. körül kezdik, otthoni gyakorlásnál összevissza kell őket kikérdezni, hogy ne a sorrendben bemagolt számokat mondják.
  • Virág néni fekete pontot ad, ha nincsenek aláírva a házik.
    Magyar: másképp ejtjük/másképp írjuk; mondatfajták; hangsúlyozás; íráskép; artikulálás. Ezeket gyakorolni kell otthon is, illetve a füzeteket, munkafüzeteket átnézni és az órai munkában javítani, ami rosszul van megcsinálva.